nimphadora - G-Portál

	Névnap

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

	Chat

Házi kedvenc

Fogadd örökbe te is a kedvenced!

A vég kezdete

Sirius úgy tervezte, hogy újévig Remusnál marad, és már a jobbnál jobb programokat is kitalálta, amikor történt valami, név szerint Aurora. A nő úgy döntött – persze részben Albus meghívása miatt – hogy a Roxfortban marad, és ez jócskán felborította Sirius terveit. A már előre megrendelt „különleges” szállítmány – ami többnyire varázsló pornó lapokból állt – éppen megérkezett. Sirius nagy élvezettel tépte le a csomag borítását, mikor Remus benyitott a nappaliba.

– Remus! A szívbaj jött rám, nem tudsz kopogni? – szidta össze a másikat.

– Már bocsánat, de ez itt az én lakrészem, és te csak vendég vagy. Különben is mit csinálsz? – kíváncsiskodott. Sirius széles vigyorral a képén oda hajított neki egy magazint, aminek a borítóján egy igencsak hiányos öltözetű boszorkány pózolt és csábosan kacsintgatott az őt nézegető férfiakra. Remus tetőtől talpig elvörösödött és úgy hajította el az újságot, mintha az megégette volna a kezét. Sirius persze azonnal fölkapta és leporolta.

– Hé! Hogy bánsz te az ilyen kincsekkel?! – förmedt rá Remusra.

– Sirius! Te normális vagy?! Ez egy iskola! Ide nem hozhatsz ilyen… szennylapokat… – hördült föl a tanár.

– Hát, ha neked nem kell, akkor megtartom magamnak az összest – öltött nyelvet Sirius. Hirtelen valaki kopogtatott az ajtón és mind a két férfi nagyot ugrott.

– Ez meg ki lehet? – ijedt meg Sirius.

– Remus! Aurora vagyok, láttam, hogy bementél – kiabálta a nő. Remus pánikszerűen nézett Siriusra, aki elkezdett sápadni. Remegő szájszéllel vetett segélykérő pillantást Remusra.

– Nem láthatja meg az újságokat… – suttogta. A férfi nagyon is egyetértett barátjával.

– Oké, én elterelem a figyelmét, te pedig vidd ki a szobából és rejtsd el – hadarta. Sirius a ruhája alá rejtette a csomagot és várt a menekülési útvonalra. Remus vett egy mély levegőt és kinyitotta az ajtót.

– Szia – köszönt kissé feszülten. Aurora felvont szemöldökkel nézett a két férfira.

– Heló… mi tartott ennyi ideig? Az ember azt hinné valami tiltott dolgot műveltetek – találgatott. Mivel Sirius hirtelen csuklani kezdett így felkeltette a nő figyelmét.

– Sirius éppen menni készült – kezdte őt kitolni az ajtó Remus.

– Na ácsi, Sirius nem tudtam, hogy ennyire meghíztál – gúnyolódott Aurora, aki biztos volt abban, hogy a másik rejteget valamit a pulóvere alatt.

– Hát… igen… – dadogta az említett és megpróbált kislisszolni. Csakhogy a nő elkapta a pulóvere ujját mikor elhaladt mellette.

– Ki vele, mit rejtegetsz? – követelőzött a nő. Sirius pánikszerűen rántotta ki a karját a nő kezéből és futásnak eredt. Persze Aurorát se kellett félteni, utánaszaladt. Megkezdődött az üldözés végig a hosszú, kihalt folyosókon. Elöl Sirius futott, őt Aurora üldözte, végül Remus is utánuk iramodott. A hajsza egészen a hetedik emeleti folyosóig tartott, mígnem Sirius megtorpant és elkezdett járkálni az egyik falszakasz előtt.

– Kéne egy hely ahol elrejthetem… kéne egy hely ahol elrejthetem… kéne egy hely ahol elrejthetem… – hadarta. Hirtelen feltárult egy faajtó és ő berontott. Aurora pedig egyenesen utána.

– Sirius! Mit rejtegetsz?! – üvöltözött a másikkal a nő. Sirius hirtelen elejtette az újságokat, amik mind a földre zuhantak. Aurora tátott szájjal meredt a lapokra. Közben befutott Remus is, aki kissé lihegve nézett körül. A helyiségben rengeteg régi limlom volt. Használt bútorok, törött vázák, üres üvegek, szakadt festmények…

Közben Aurora fölemelt egy újságot és belelapozott. Sirius már előre rettegett, hogy a másik miként fogja agyonátkozni őt.

– Ez csak… tudod ezek nem is az enyémek – hazudta.

– Na persze, azért van rajta a neved cirádás betűkkel – dohogta a nő. Sirius vett egy mély levegőt, hogy visszavágjon, de ekkor furcsa, ismerős illatra lett figyelmes. Hirtelen kutyává változott és elindult a lomok közt.

– Sirius! Ne menekülj! – kiabált utána Aurora és utána iramodott. Remus ismét utánuk indult, hogy ha szükséges közbeléphessen. Sirius egyre izgatottabb lett, odaszaladt egy nagy szekrényhez, és szaglászni kezdett. Hirtelen ugatott hármat, jelezve, hogy talált valamit.

– Megvagy! – kiáltott rá Aurora, és egyszerűen rávetette magát. Persze Sirius átváltozott így már elég vicces látványt nyújtottak a megjelenő Remusnak.

– Fúj, menjetek szobára – nyögött föl.

– Aurora engedj el! – kiabálta Sirius.

– Dehogy engedlek te perverz! Felelni fogsz azokért az újságokért… – vágott vissza a nő.

– Ki nem szarja le az újságokat! Megvan! – hadarta Sirius. Aurora megdermedt és értetlenül nézett az alatta fekvőre.

– Mi van meg? – kérdezett rá. Sirius eszeveszetten vigyorgott, ami megijesztette a másik kettőt.

– Ott van, mögötted – mondta Sirius. Remus hirtelen megfordult és meglátott egy diadémot, ami csak egy karnyújtásnyira hevert tőlük. Már nyúlt volna érte, mikor Aurora fölugrott és félrelökte. A két férfi értetlenül meredt rá.

– Ezt miért csináltad? – kérdezte szemrehányón Remus.

– Nehogy hozzáérj! Ez elátkozott holmi… majd beletesszük valamibe – oktatta ki a nő. Gyorsan keresett egy régi kosarat, majd a diadémot belepöckölte egy seprűnyéllel.

– Most már vihetjük – mondta lelkesen és elindult kifelé. Sirius felpattant és utána indult.

– Hé! Nem te aratod le a babérokat! Ez az én érdemem! – vitatkozott vele.

– Ki akarja a dicsőségedet elvenni? Én csak óvintézkedésből cselekszem – húzta föl az orrát a nő. Mire elérték a kőszörnyeket, már mind a hárman lehiggadtak. Gyorsan kopogtak, és a bebocsájtást meg sem várva automatikusan benyitottak.

– Jó reggelt fiatalok – köszönt Dumbledore.

– Igazgató úr, megvan! – kiáltotta Sirius. Albus gyorsan megkerülte az íróasztalt és a kosár tartalmát kezdte figyelni. Elvégzett néhány varázslatot, majd üzenetet küldött néhány embernek.

– Nos? Tényleg ez az? – kérdezte Aurora.

– Igen, ez valóban az… – válaszolta Albus. A fiatalok büszkén és izgatottan mosolyogtak egymásra, hiszen ez nagy dolgot jelentett. Pár percre rá Perselus, Lucius, és Lily léptek be az irodába. Őket pedig Mordon követte nem sokkal később.

– Albus, tehát megvannak? – faggatózott az öreg auror.

– Igen, Alastor, mind itt van – felelte az idős mágus.

– Nem kéne valamilyen védett helyre vinni őket… mármint nem túl veszélyes ilyen nyílt terepen végezni velük? – kíváncsiskodott Lily.

– De igazad van gyermekem. Úgy hiszem, hogy a Titkok kamrájában eléggé védett helyen leszünk – mondta az öreg, majd fogta a többi horcruxot, betette a kosárba és elindultak lefelé. Mióta Mordonék végeztek a kígyóval kialakítottak egy lépcsőt a pincéhez. A hideg és sötét alagút a frászt hozta mindannyiukra. Tudták, hogy már nincs veszély, mégis nyugtalanok voltak. Ahogy a nagy csarnokot elérték Albus sorban előkészítette a horcruxokat. A naplót, a gyűrűt, a medált, a kelyhet és végül a diadémot.

– Mivel egyszerre kell végezni a horcruxokkal, ezért szükségem lesz rátok. Van két basiliskus fogunk, és Griffendél Godric kardja… – dünnyögte az öreg.

– De ez csak három, még kéne kettő – mondta Sirius.

– Úgy tudom, hogy a Táltos tűz varázslat képes az elpusztítására, de igen nehéz elvégezni – folytatta Albus.

– Én képes vagyok rá – felelte Mordon.

– Igen drága barátom, ezért is hívtalak… én is ismerem a varázslatot, így ez a része ránk hárul.

– Nagyszerű, akkor én kérek egy fogat – határozta el magát Lucius. Perselus követve őt elvette a másik fogat.

– Na és a kard hol van? – faggatózott Remus.

– Ez a bökkenő, a kard csak egy igazi griffendélesnek jelenik meg – tudatta velük Albus. Sirius és Remus is koncentrálni kezdett, de nem történt semmi.

– Ez így nem jó, nem jelenik meg – panaszkodott Sirius.

– Talán mert nem a legjobb griffendélesek próbálkoznak – gúnyolódott Perselus.

– Tehetsz egy szívességet Piton – morogta Sirius, ám Remus fejében szöget ütött a dolog.

– Lily, megpróbálnád? – fordult oda a nőhöz, aki kissé ijedten hunyta be a szemét és koncentrált, pár másodperc múlva pedig a kezében ott csillogott Griffendél Godrik kardja. Sirius mélyen sértve érezte magát, míg Remus elégedetten mosolygott.

– Ez túl veszélyes, Lily nem kéne ezt csinálnod – akadékoskodott Piton.

– Meg kell tennem – válaszolta csöndesen, de annál határozottabban a nő, majd odaállt a medál elé. Mordon a kupát vette célba, míg Lucius a naplót. Albusnak maradt a gyűrű és Pitont érte a megtiszteltetés a diadémmal kapcsolatban.

– Készüljetek föl, hogy a lélekdarabok küzdeni fogna, könnyen átejthetnek benneteket – figyelmeztette őket az igazgató.

– Akkor háromra – kezdett bele Mordon. – Egy, kettő, három! – kiáltotta el magát és a fegyverek sorra csaptak le. Elsőként Mordon végzett a kupával, nem teketóriázott, csak ráküldte a varázslatot. Másodikként Lucius semmisítette meg a naplót, beletette minden elfojtott indulatát, ami felgyülemlett benne. Harmadiknak Albus pusztította el a gyűrűt, de egy pillanatra mintha felcsillant volna a szeme, talán elgondolkodott rajta, hogy mégsem kéne megtennie, de végül az átok lesújtott. Már csak Perselus és Lily voltak hátra. Piton nehezen tudott koncentrálni, mivel Lily még mindig nem végzett az övével. Féltette szerelmét, és minden oka meg volt rá, mert Lily igenis nagy bajban volt.

A medálból előbújt egy szellemszerű alak, aki ördögien vigyorgott rá. Lily ijedtében majdnem eldobta a kardot is.

– Ugye nem akarsz bántani… én teljesíthetem minden kívánságod. Tudom, hogy mit akarsz… – kezdett bele a szellemalak.

– Honnan is tudnád… – nyögte ki Lily.

– A férjedet szeretnéd visszakapni… én teljesíthetem az óhajod – suttogta a szellemalak. Hirtelen felöltötte James alakját, és közeledni kezdett a nő felé.

– Ez nem… – nyögte Lily.

– Csak tedd le a kardot és a férjed újra élni fog… – duruzsolta az alak. Piton ekkor végzett saját horcruxával, és Lily–re kapta tekintetét. Ahogy a fekete és a zöld szempár találkozott Lily szeméből egy könnycsepp gördült le az arcán. Visszafordult a James alakú szellemhez.

– Sajnálom James – suttogta, és lesújtott a karddal. A horcrux, az összes többihez hasonlóan visított és ordított, majd hirtelen eltűnt. Amint az utolsó is elpusztult üdvrivalgás tört ki a jelenlevők között. Perselus kissé tétován lépett oda a nőhöz, de Lily hirtelen a nyakába vetette magát és mindenki szeme láttára megcsókolta. Perselus megtántorodott és a döbbenettől egy pillanatig nem is viszonozta a másik érzéseit, de végül ő is boldogan csókolta meg a karjaiban tartott nőt. Sirius kissé hisztizett, de végül elismerte, hogy talán így lesz a legjobb Lilynek és Harrynek is.

Egy régi kastély emeleti szobájában, egy férfi üldögélt. Kezében egy vaskos könyvet tartott és elmélyülten olvasott. Bal kezében támasztotta fejét, és kissé oldalra is biccentette. Haja most nem volt olyan jólfésült, mint általában. Kissé kócosan borult homlokára. Arcán semmilyen érzelem nem látszott. Háta mögött nyílt az ajtó és egy nő lépett be rajta, kezében tálcát hozott.

– Meghoztam a reggelit – mondta, és letette a kis asztalra. A férfi felvont szemöldökkel nézett a nőre, furcsállta, hogy nem a megszokott rajongással veszi körül.

– Bellatrix, történt valami? – kíváncsiskodott. A nő észhez térve magára erőltetett egy mosolyt.

– Nem, Nagyuram… – hazudta. A férfi elvett egy szendvicset és beleharapott, majd egy másikat a nő felé nyújtott. Bella értetlenül nézett rá.

– Egyél csak, nekem ez úgy is sok – mondta a férfi. Furcsa volt tőle ez a kedvesség. A nő elvette az ételt, és beleharapott, de nem bírta sokáig, hirtelen kiszaladt a mosdóba. A férfi letette a reggelijét és a nő után sétált.

– Sajnálom – nyögte a nő a WC fölé görnyedve, mikor észrevette, hogy a másik az ajtófélfának dőlve nézi őt.

– Mi is sajnálsz? – érdeklődött Voldemort.

– Nagyuram, én… – suttogta a nő, de még mindig a földön ült. A férfi odament a mosdóhoz, engedett egy pohár vizet, majd a nő kezébe adta. Bella ismét meglepődött a gesztuson. Miután nagyjából rendbe hozta magát, föltápászkodott.

– Én… – kezdett megint bele, de Voldemort elé lépett. Kezével a nő álla alá nyúlt és fölemelte a fejét. Mélyen a szemébe nézett, és így szólt:

– Őszintén válaszolj, az én gyerekem hordod a szíved alatt? – kérdezte ridegen. Bellatrix szája remegni kezdett.

– Igen… – felelte és könnyei eleredtek. Voldemort elégedetten elvigyorodott és magához vonta a nőt.

– Ez nagyszerű… ő lesz a legerősebb mágus a világon – mondta a férfi, ami ismét megdöbbentette Bellát.

– Nagyuram, te örülsz? – kérdezte reszketve.

– Hiszen az én vérem, az én mágiám folyik majd az ereiben… megtanítom majd mindenre amit tudok, hogy egy napon majd ő is mellettem harcolhasson – lovalta bele magát a férfi. Bellatrix úgy érezte ennél csodálatosabb napja nem is lehetett volna, és ha most meghalna, akkor is elérte volna élete célját, boldoggá tette a Sötét Nagyurat.

A Voldemort pár órája már érezte, hogy valami megváltozott benne, mintha több érzés kavargott volna benne egyszerre. Tudta, hogy történt valami, de arra még nem jött rá, hogy mi. Most pedig, hogy kiderült gyermeke lesz, így biztosra vette, hogy az ő jövetele miatt támadtak ilyen „furcsa” érzései.